Minden kultúra – ami azt illeti, minden tudatos cselekvés – alapjául bizonyos alapvetések (paradigmák) szolgálnak, melyek egy világnézet konklúzióit fogalmazzák meg. Ezek meghatározott értékekkel járnak együtt, melyek mentén a kultúra egésze kibontakozik. Annak megfelelően éljük az életünket, amiben hiszünk – egyénként is, társadalomként is. Mindennek az alapja a világkép.

A hagyományos társadalmak világnézete szerint minden létező egységet alkot.

Egy amerikai forgatócsoport 2004-ben dokumentumfilmet készített a még fellelhető hagyományos társadalmakról – leginkább törzsekről –, és azt a döbbenetes felfedezést tette, hogy legyenek bármilyen messze egymástól, mindenféle kapcsolat híján is ugyanaz a világképük, ugyanazokat az értékeket tisztelik, s ugyanabban a harmóniában élnek. Ezek az alapvetések így fogalmazódtak meg a Föld távoli pontjain: „Az élet minden formája kapcsolatban áll az összes többivel. Mindannyian egyetlen élő egész részei vagyunk, és minden egyes rész létfontosságú az egész fennmaradásához.” … A Föld egyetlen nagy élőlény. Bármely életforma pusztulásának más létformák is kárát látják.” … „Hagyományos életmódunk legfontosabb értéke az összetartozás-érzés. Hogy mind együvé tartozunk.”

Ladakban, India legészakibb tartományában ez a hagyományos közösségi élet egészen az 1970-es évekig eleven volt. Ahogy Helena írja: „Rendkívüli lehetőség volt ez arra, hogy társadalmi, gazdasági rendszerünket egy másik, alapvetőbb létmintával hasonlítsam össze – egy olyan mintával, amely az emberek és a föld közös evolúcióján alapul.”

Megfigyelései eleinte őt magát is megdöbbentették: „Soha nem találkoztam emberekkel, akik érzelmileg annyira egészségesek és magabiztosak lettek volna, mint a ladakiak. Az ok természetesen igen komplex, életmódjukból és világnézetük egészéből fakad. Mégis, biztos vagyok abban, hogy a legfontosabb tényező: önmagukat egy nagyobb egység részeként fogják fel, elválaszthatatlanul kapcsolódnak másokhoz és a környezetükhöz. …Az elégedettség abból az érzésből és a megértésből fakad, hogy az ember az élet áramlatának része, mellyel együtt mozog.”

„A hagyományos ladaki társadalomban élők tágasabb értelmezésű énképe éles ellentétben áll a nyugati kultúra individualizmusával. Egy ladaki identitását nagymértékben közeli kapcsolatai határozzák meg; a buddhizmus ráadásul hangsúlyozza a kölcsönös összetartozásról szóló tanítás fontosságát. Az embereket koncentrikus körökben veszik körül a támogatást nyújtó kapcsolathálók – a család, a föld, a szomszédság, a falu, stb.”

Életük minden terültét áthatotta a buddhizmus, hisz ez határozta meg világnézetüket, így egész életüket. „A régi hit a valóság olyan ábrázolásán nyugodott, amely minden élet egységét és közös eredetét hangsúlyozta.” – Ez az alapvetés, és az ebből fakadó értékek nyilvánultak meg minden cselekvésükben, életük minden területén.

A változás azonban gyorsan és könyörtelenül érkezett, s két évtized alatt lerombolta Ladak hagyományos világát. Az állami beruházások, a média és a turizmus hatására az emberek új értékek mentén kezdték élni az életüket. Az alapvetések megváltoztak, az emberek megváltoztak, az egész társadalom megváltozott.

Megjelent „a gazdaság hátteréül szolgáló infrastruktúra – a központosított energiaellátástól a nyugati típusú, városi oktatásig – ami lényegében az egész világon, mindenütt ugyanaz. Ahogy az ennek következtében fellépő problémák is.”

„A lámától a mérnökig tartó változás olyan etikai értékváltást jelez, mely a minden élővel szemben megnyilvánuló részvétteljes, könyörületes kapcsolatok helyébe az „értékmentes objektivitás” állítását teszi, mindenféle etikai alap nélkül.”

Az ipari – technológiai civilizáció alapvetése az elkülönültség.

„A tudományos perspektíva az elkülönülést hangsúlyozza. Mintha valójában azt mondaná: vagyok én – és rajtam kívül van a világ.”

Az egészből kiszakadt ember meghatározó alapérzése a félelem.

Valódi lényegétől, isteni eredetétől megfosztva a félelemhez reménytelenség társul, egy értelmetlen, kegyetlen létezés örök harca, amit mindenki mindenki ellen vív, s a legügyesebb nevet a végén – a többiek kárára.

A félelem természetes, belső logikája az „elvevők” civilizációjának, azaz a másokat elnyomó hatalomnak a kialakulása. A hatalom belső logikája megköveteli a folyamatos növekedést, hisz alapja képzelt, nem valós, így állandó támogatásra szorul.

A hatalom logikájából következik a központosítás és a szabványosítás – uniformizálás. Ezen eljárások biztosítják az ellenőrzés fenntartását, sőt, fokozhatják a szorítását, bármikor, tetszés szerint. A központosítási elv megnyilvánulása természetesen magára a hatalomra is visszahat – egyre kevesebb kézben összpontosul egyre nagyobb erő.

A megélhetéssé csupaszított élet képének eredményeként lemondtunk hagyományos emberi értékeinkről – legalábbis a gazdasági érdekek mögé soroltuk őket – és az „amerikai álom”, a minél többet szerzel annál boldogabb vagy ostoba ígéretével kárpótoltuk magunkat. Egy mai vállalatvezető vagy politikus meg sem engedheti magának, hogy emberi tényezőkkel törődjön – maga a rendszer akadályozza meg.

„Csodálkozunk” a korrupción, és valahogyan káros mellékterméknek tartjuk, pedig kiindulási logikánk tiszta megnyilvánulása: ha a pénz minden emberi tényezőnél többet ér, a korrupció a legtermészetesebb következmény. A hatalom is természete szerint fonódik össze a még nagyobb befolyásért, önmaga megerősítése érdekében. Ehhez még összeesküvés-elmélet sem kell. A kofák is megegyeznek a piacon.

Ugyanezt látjuk az emberi lélek alapvető szükségleténél, a fejlődésnél. Nem a növekedéssel van a baj – a „nem-növekedés” természetellenes; a mindannyiunkat átható Élet egyik alapvonása, hogy lenni akar. Amint valahol alkalmasak a feltételek, azonnal megjelenik, s burjánzani kezd az élet; a jobbítás, a fejlődés, a továbblépés ugyanolyan alapvető programunk, ahogyan az Univerzum tágul. Az pedig, hogy minden növekedési energiánkat az anyagba irányítjuk, és egy végtelen növekedésre beállított gazdasági rendszert hoztunk létre, a közös tudatszint fejletlenségét mutatja.

A globalizáció alapvetően nem gazdasági jelenség. Tudati jelenség. Tudatunkat azonban a megélhetés és a szerzés tölti ki, ennek megfelelően életünk legmeghatározóbb része a gazdaság. Majd minden gondolati és érzelmi energiánkat ebbe a területbe csatornázzuk.

E fejletlen tudatszint számára a világ kettőssége ellentétként jelenik meg. A nagy keleti vallások mind egymást kiegészítő, életben tartó kettősségről beszélnek; „a buddhista tanításokban középponti helyet kap a férfi és a női között fennálló egyensúly. Amint egy szerzetes magyarázta nekem: „Ahogy a madár két szárnyának egyensúlyban kell lennie a repüléshez, a megvilágosodás sem érhető el, hacsak a bölcsességhez nem társul könyörület.” A bölcsesség szimbóluma a női, a könyörületé a férfi, e kettő együtt alkotja a vallás lényegét. A kínai gondolkodásban is kiegészíti egymást a jin és jang. Legszebb példája talán mégis a magyar büün hagyomány Ikerörvény tanítása, amit a Yotengritben ír le Máté Imre. Az ő tanítványa, Dr. Darnói Tibor alkalmazta a kettősség megélésére vonatkozó táblázatot:

ALÁ-FÖLÉ RENDELT
vagy-vagy világa

ellentétpárok
szembenállás

POLARITÁS
ítélkezés
megosztottság

ellentét-párok
ellenható erők
szembenállás
elhatárolódás, kirekesztés

MELLÉRENDELT
is–is világa

kiegészítő párok
együttállás

DUALITÁS
elfogadás, szeretet
egység
kiegészítő párok
együttható erők (Ikerörvény)
összetartozás
kapcsolódás


A dualitás tudatszintjén a világot egyensúly és harmónia uralja. Az tehát, hogy az élet végtelen kombinációiból mit tapasztalunk meg, teljes egészében a saját tudatállapotunktól és tudatszintünktől függ. Ha a feje tetejéről a talpára akarjuk állítani a világképünket, abból kell kiindulnunk, amit mind a tudomány, mind a spiritualitás, mind a saját szívünk tud: az Univerzum alapja a rezgés vagy az információ, s a végtelen lehetőségek tengerében az valósul meg, amire a megfigyelő számít, amibe energiát tölt. A világ a Tudat manifesztációja. Az ember és az élet igazi gyökerei az „égben” vannak; spirituális lények vagyunk, a Teremtő Tudat szikrái, ugyanolyan teremtőerővel felruházva – akár elfogadjuk és tudjuk ezt, akár nem –, elválaszthatatlan részeiként az egyetlen létezésnek.

Az elmúlt évtizedekben újra egymásra talált a tudomány és a vallás; kialakult egy intelligens, együttműködő Világegyetem képe. Emberek tömegei kezdik újra felfedezni a hagyományt, a természetet, keresik önmagukat, az élet egységét. Újfajta istenkép van kibontakozóban: egy végtelen Intelligenciáé, melynek „teste” a létező Univerzum. Ez az Isten nem ítélkezik, hisz láttuk, hogy az már az általunk is belátható tudatszintek alatt áll; az ellentétek kiegészítik egymást, dinamikus harmóniát alkotva.

Szótáraink olyan szavak tömkelegével egészültek ki, mint a „holisztikus”, „globális”, „rendszer-elvű”, „szerves”, „organikus”. Se szeri, se száma a nagy egységesítő elméleteknek, interdiszciplináris tudományágak serege jelent meg, kialakult a világzene, az Internet megjelenésével pedig manifesztálódott az emberiség kollektív tudata. Mintha összeért volna egy kör, lezárult volna egy ciklikus szakasz, és hozzáférhetővé vált számunkra az emberiség globális tudata, a bolygó egészének nézőpontja, s egyre többen gondolnak Földlakóként magukra.

Való igaz, hogy kultúránk messzire szakadt a valódi világképtől és a valódi értékektől, mégis, hiszem, hogy nem csupán tévedés volt az eltelt tízezer év. A hagyományos kultúrák egyik alapértéke az elfogadás. „Ha ömleni kezd az eső, éppen, amikor útnak indulunk, miért éreznénk attól nyomorultnak magunkat? Lehet, hogy kedvünkre valóbb lett volna e nélkül, a ladaki szemlélet azonban azt mondatja az emberrel: miért legyek boldogtalan?” Ez az alapállás, az elfogadás nem támogatja új utak keresését. Nem véletlen, hogy ezekben a társadalmakban szinte minden részletre vonatkozóan évezredeken keresztül ugyanúgy éltek az emberek.

Mi vagyunk a tudat tékozló fiúja, aki elindult, elhagyta otthonát, a Rendet, hogy újra megtalálhassa. Mert ez a rátalálás már minőségileg más, mint eredetileg volt.

Ladak és minden hagyományos társadalom, kérdés nélkül örökítette-, illetve vette át a világképet és az ehhez kézikönyvként szolgáló Hagyományt. Így gondolkodtak, éreztek és éltek, de soha nem döntöttek így. Egyszerűen nem merült fel más, hisz látták, hogy jó.

Egy indiai antropológia professzor magyarázta nekem egyszer Rousseau „vissza a természethez” jelmondatát.

– Nem volt ám olyan őrült, hogy azt hitte volna, létezik „visszafelé”. Majd így folytatta: – Képzeljen el egy nagy U betűt, melynek a bal felső kezdőpontja képviseli az ősközösség tökéletes harmóniáját, amiből kiszakadtunk, s elindultunk az individualizálódás útján, az egyénné válás irányába. Majd az U betű alján, mikor a legmesszebb vagyunk egységünktől, fordulópont következik be, a tudat fordulata, amikor önnön belátásai alapján, tudatosan indul el az Egység felé.

Évekkel később olvastam, mit írt J. D. Krishnamurti az emberiség evolúciójáról. Utunk, így mondja, „a tudattalan tökéletességből, a tudattalan tökéletlenségen át visz a tudatos tökéletesség felé.

TUDATTALAN TÖKÉLETESSÉG                 TUDATOS TÖKÉLETESSÉG            TUDATTALAN TÖKÉLETLENSÉG

Ez az emberi perspektíva, nem a hat ujj vagy a robotika. Dönthetünk úgy, hogy elindulunk a bennünk rejtőző Isten felé, és a tudatos tökéletességet választjuk. Akár ebben a pillanatban, a külvilágtól teljesen függetlenül. A döntést mindenki egyénileg hozza meg. És mi, egyesével, alkotjuk az emberiséget, és alkotjuk azt a tudatszintet, ami meghatározza, milyen világban is élünk.

„Amint fent úgy lent” – tanítja Hermész Triszmegisztosz, és ha figyelünk, azt látjuk, hogy a kis és nagy rendszerek analógiákban állnak. Az ember élete első néhány hetében végigéli a törzsfejlődést. Létezhet-e ennél egyértelműbb analógia arra, hogy ugyanazon egység részei vagyunk? Egyéni életutunk ugyanúgy analógiában van a – jelek szerint kamaszkorát élő – emberiség fejlődésével. Együtt talán közel járunk a valódi felnőttkor, a felelősségvállalás fordulópontjához, talán további rossz tapasztalatokat akarunk még szerezni – ki tudná megmondani.

Egy biztos: mivel elválaszthatatlan egységben állunk egymással, a természettel és az egész Világegyetemmel, minden döntésünk hatással van az Egészre, ahogy az Egész is hat ránk – valószínűleg sokkal inkább, mint annak tudatában lennénk. “Egész” alatt természetesen nem a politika színpadán és színfalai mögött zajló játszmákra gondolok – az ő befolyásuk elhanyagolható – attól a pillanattól kezdve, amint úgy gondoljuk. De nincs az a politikai rendszer, vagy földi hatalom, amely felülírhatná az isteni törvényeket, vagy zavarná azok érvényesülését. Ahogy Neville Goddard fogalmaz A tudatosság hatalma című könyvében: „a cél az, hogy felfedjük hitünk végtelen hatalmát, mellyel szemben nincs földi erő, ami akár a legkisebb jelentőséggel bírna.”

Mit jelent ez a gyakorlatban? Ha „belső vezérlésünket” követjük, az életünk jobbá válik, legyen bár „odakint” infláció vagy tőzsdekrach. Ha nem vagyunk „beszélő viszonyban” önmagunkkal, menjen bármilyen jól a szekér, legbelül szorongás, bizonytalanság, félelem uralkodik. Ha nem az isteni törvényekkel (így önmagunkkal is) összhangban élünk, napjaink tele lesznek ütközésekkel – bosszúságokkal, nehézségekkel, konfliktusokkal, betegséggel.

A földi élet szenvedés, siralomvölgy – egészen addig, míg a Tudat önmagára nem ébred bennünk. Mert onnantól az ember nem akadályozza (folyton) Forrása állandó segítségét. S onnantól, ahogy a Biblia fogalmaz: az élet emészthető kenyérré válik. Vagy, ahogy a tolték hagyományt közvetítő Don Miguel Ruiz írja: életünkből szerelmi történet lesz – örök szerelem a létezés egészével.

Természetesen ugyanez vonatkozik társadalmainkra is: ha valóban fenntartható, emberi világot szeretnénk, a valóságból kell kiindulnunk: a létezés a Tudat kalandja; a Föld pedig valóban lehet paradicsom, hisz minden szükségessel, még szépséggel is ellát. Minden élőnek a jól-lét az alapállapota, mert az alapállapot, a világ egyetlen valósága a szeretet, ami mindannyiunkat éltet és összeköt.

Minden más kiindulási pont hamis és tévútra visz, így kudarcra van ítélve. Nincs más esélyünk, mint, hogy tudatosan dolgozunk magunkon, és összedolgozzunk egymásért, nem egymás ellen. Lehet, persze, véletlenül is együttműködni. De mennyivel hatékonyabb, ha hozzátesszük a szándékunkat. Valamennyi jó szándékunkat. Így részesei leszünk annak a folyamatnak, amelynek során egy intelligens rendszer „egyre rendezettebbé” egyre inkább „szupertudattá válik – ahogy a fizikus Tom Campbell mondja. Így valósul meg a Földön is – miként a mennyekben – Isten országa.

 

Facebook Comments
Helena Norberg-Hodge
Helena Norberg-Hodge - Ősi jövendők – Ladak tanításai Fordította: Stern Gabriella Megrendelheted a könyvet papír alapú könyvkötésben. A 2. javított kiadásához gyűjtjük az előrendeléseket. Ide kattintva adhatod le előrendelésed. A könyvet kérheted PDF e-book formátumban is. Add meg emailcímed az alábbi űrlapon, és elküldjük neked emailben:

*Neved:

*Email címed:

Milyen színű az égbolt?